"Van úgy, hogy az egész színes, mint egy kalandregény,
Csapdák, álarcok, vad, kemény csaták.
Van úgy, hogy az egész szabad, jóízű nevetés,
Szélesvásznú vidám bolondozás."
1901-ben születtem, kezdetben néma voltam és csak fekete-fehérben látthattak az emberek. Az 1910-es években Magyarországot a filmgyártó nagyhatalmak közé emeltem, az I. világháború után viszont gyors hanyatlásom következett. A némafilm művészi korszakából teljesen kimaradtam, segítségemre a kormány csak 1925-ben sietett, mikor kezébe vette a nemzeti filmgyártás újrateremtésének ügyét. 1928-ban az államilag működtetett Hunnia Filmgyár feladata lett a gyártásom, amihez már sokkal komolyabb technikai és gazdasági feltételekre volt szükség, mint korábban, hisz időközben megtanultam hangosan beszélni. Hangomat először 1931-ben A kék bálvány című krimiben hallhatta a közönség, első megszólalásom azonban nem volt túl sikeres. Így hangnemet váltottam, és a magyar polgári komédiával meghódítottam a moziba járó embereket. A Hyppolit a lakáj hatalmas népszerűségnek örvendett a körükben, a komédia pedig a 30-as években az uralkodó műfajommá vált. Legnagyobbb sikereim között volt a Lila akác, a Meseautó, a Budai cukrászda, a Havi 200 fix, A kölcsönkért kastély, a Pesti mese, A hölgy egy kissé bogaras, a Szegény gazdagok, és még sorolhatnám. Olyan ünnepelt sztárjaim voltak ekkor, mint Kabos Gyula, Jávor Pál, Csortos Gyula, Páger Antal, Gózon Gyula, Fedák Sári, Dajka Margit, Turay Ida, Ágay Irén, Perczel Zita, Muráti Lili, Szeleczky Zita, Latabár Kálmán, Tolnay Klári, vagy Ráday Imre. Micsoda aranykorom volt ez nekem és a komédiának!
Aztán jött 1939, a zsidó származású filmeseket fokozatosan eltávolították a közelemből, a korszak három meghatározó rendezőegyénisége, Székely István, Gaál Béla és Vajda László sem dolgozhatott velem, mint ahogy a színészek közül Kabos Gyulát, Ráday Imrét, Perczel Zitát és Ágai Irént sem engedték közel hozzám. Bár állami ellenőrzésem szigorúbbá vált, az amerikai filmek behozatalának tilalma és a korábban elvesztett magyarlakta területek visszacsatolása megerősített. Hangulatom azonban a II. világháború alatt derűsről epekedőre, baljósra váltott, az eluralkodó rossz közérzetet megfogalmazó melodráma lett a fő műfajom az abszurd helyzetekből, burleszkelemekből építkező bohózat mellett. A 40-es évek elején a legtöbbet Kalmár Lászlóval, Radványi Gézával és Hamza D. Ákossal dolgoztam együtt, az ő rendezői munkájuknak gyümölcse volt a korszak sikerfilmjei közül a Dankó Pista, a Tóparti állomás, a Halálos csók, a Zárt tárgyalás, az Európa nem válaszol, A beszélő köntös, A külvárosi őrszoba, az Egy szoknya, egy nadrág, és az Ez történt Budapesten. Néhány alkotó a magyar társadalom, azon belül a parasztság problémáit kívánta filmvászonra vinni, így egy újabb műfajjal gazdagodtam, a társadalmi drámával. Földindulás, Harmincadik, Emberek a havason, hogy csak párat említsek ezek közül. A politikai ideológia elől sem menekülhettem, a háborút kellett dicsőítenem például az Őrségváltásban, vagy az Egy gép nem tért visszában. A melódráma korszakában a legnagyobb sztárom Karády Katalin volt, a kor nőideálja többek között az Ópiumkeringőben, a Makrancos hölgyben és a Valamit visz a vízben mutathatta meg tehetségét.
1944 második felében aztán az egyre fokozódó háborús helyzet miatt láthatatlanná váltam, és csak 1945 őszén vethettem újra bele magam a munkába. A "demokraikus magyar filmgyártás" első alkotásaként A tanító címmel forgattak le Keleti Márton rendezésében. Azonban hiába indult be a gyártásom a II. világháború után Európában elsőként, nagyon nehéz helyzetben voltam. Meg kellett küzdenem a tőke és a nyersanyaghiány mellett azzal is, hogy a forgalmazási rendszer szétzilálódott, a moziparkok száma a felére csökkent. Míg 1943-ban ötvenkétszer kerültem a gyártósorra, 1945 és '48 között csupán tizennégyszer, és ha ez még nem lett volna elég, a politika is egyre közeledett hozzám. Négy év során mindössze két sikert arattam, az 1947-es Valahol Európábant a kommunista párt, az 1948-as Beszterce ostromát pedig a szociáldemokrata párt támogatta. Innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy 1948-ban teljesen az állam hatásköre alá kerültem...
