"Csak álom ez talán.
S a boldogság után
Már holnap mostohán mered rám a valóság
Nem ébredek fel még.
Könyörgöm, ó nagy ég!
Hadd álmodjam tovább
Ezt a szép nagy csodát."
Államosításomat követően először a Talpalatnyi földdel szerepeltem a mozivásznon, amely még az 1945 előtti magyar falu világát mutatta be. A pártállam azonban a lenini elveket követve mindinkább az ideológia, az agitáció eszközének tekintett, ami miatt sematikussá váltam. Gyártásom csak nagyon lassan szerveződött újjá, ebbe próbált színt vinni néhány fiatal rendező, mint például Várkonyi Zoltán,vagy Ranódy László, de többnyire olyan régi ismerősökkel dolgoztam, mint Keleti Márton, Bán Frigyes, vagy Kalmár László, akik az 1945 előttről átmentett sémák szerint ábrázolták a politika aktuális elvárásainak megfelelő banális történeteket. 1949 és 1953 között termelési-filmként az államosításokba és a termelés növelésébe vetett optimizmust kellett sugároznom, így tettem a Gyarmat a föld alattban, és A város alattban is. Gyakran készültem irodalmi alapanyagból, például Móricz Zsigmond Úri muri című regényéből, és sokszor illettek életrajzi, vagy történelmi jelzővel, ahogy a Föltámadott a tenger esetén is. Ebben az időszakban, amikor a munkások második otthona a mozi volt, és többmillióan néztek, újabb mérföldkőhöz érkeztem. 1949-ben ugyanis a Ludas Matyiban végre megmutathattam a magyar népnek, hogy milyen sokszínű vagyok. Legnagyobb sikereimet sematikus korszakomban szórakoztató közönségfilmként arattam. A boldog jövő illúziójával próbáltam feledtetni a magánéleten is eluralkodó politikát, többek között a Mágnás Miskában, a Dalolva szép az életben, a Civil a pályánban, az Állami áruházban és a 2x2 néha ötben is. Ebben olyan kiváló színművészek voltak segítségemre, mint Soós Imre, Latabár Kálmán, Ferrari Violetta, Gábor Miklós, és Mészáros Ági.
1953-ban a politikai, kultúrális olvadás hatására tematikailag és stilárisan is megújultam. Az új generációs rendezőknek köszönhetően természetesebben ábrázoltam a magánéletet, és az élet őszinte öröme, a valóságosabb konfliktusok legyőzésének esélye érződött bennem. Ezen időszakban fokozatosan találtam rá a hangomra. Segítségemre volt ebben Makk Károly, aki rengeteg ötletet, szeretetett és lírai humort vitt a Liliomfiba, ellenben a Kilences kórteremben jelenidejű kemény társadalombírálatot fogalmazott meg. Fábri Zoltánnal is kiváló munkakapcsolatot ápoltam, a Körhinta révén neki köszönhettem első világsikeremet a cannes-i filmfesztiválon, és ő ismeretett meg a Hannibal tanár úr által a szatírikus, rendszerkritikus parabolák műfajával. Továbbá, 1955-ben két fiatal sztárral gazdagítottam a honi filmművészetet, Törőcsik Mari a Körhintában, Darvas Iván pedig a Liliomfiban alakította szerepét felejthetetlenül, én pedig a költői filmforma úttörője, Máriássy Félix rendezésében a Budapesti tavasz képsoraival váltam Európa-szerte ismerté.
1956-ban még olyan sikereket ünnepeltem, mint a Dollárpapa, A csodacsatár, vagy a Mese a 12 találatról és a fentebb említett Hannibál tanár úr, a forradalom leverését követően azonban újra visszavetett a politika. A következő pár évben a diktatúra bizony alaposan megbüntetett, több ízben dobozba zárt (Eltüsszentet birodalom, Keserű igazság, A nagyrozsdási eset), forgatókönyveimet, melyek a rendszert bírálták elsüllyesztette, vagy alaposan átírta, és évekig kellett várnom az utolsó változatom engedélyezésére. Így hát felhagytam a társadalom bírálatával és inkább a magánéletre koncentráltam, a hétköznapok líráját jelenítettem meg például a Bakaruhában című alkotásban. Visszatértem a húszas-harmincas évekbe, többek között a Vasvirág, a Külvárosi legenda és a Ház a sziklák által, de az ötvenes évek feszült atmoszféráját ezekben is éreztettem. Egyre több irodalmi művet dolgoztam fel, főleg Ranódy László (Légy jó mindhalálig) és Fábri Zoltán (Édes Anna) rendezésében, akik a kialakult helyzetből adódóan teljes pályájukat kénytelenek voltak a magyar irodalom klasszikusainak szentelni. Szerencsére a színészek között egy-két esetet kivéve (Darvas Iván, Sinkovits Imre) nem voltak sorozatos, személyeket érintő megtorlások. Így a korábbi évek nagy sztárjai továbbra is dolgozhattak velem, sőt az ötvenes évek második felére új, hatalmas színészgárda alakult ki. Ebben a pár évben vált ismerté, és indult el korszakokat átívelő karrierje Psota Irénnek, Szirtes Ádámnak, Pécsi Sándornak és Horváth Terinek, egyre több szerepet kapott Zenthe Ferenc, Ruttkai Éva, újra feltűnt Páger Antal, pályája csúcsán volt Gábor Miklós és megjelent a színészek között egy fiatal tehetség, Latinovits Zoltán...
