"Látod, megmozdulnak a képek,
hogy lásd, mi elmúlt már,
amit nem szeretnél látni,
amit végignézni fáj,
látod akkor is, hogyha nem szabad,
míg csak szétszakad a kép..."
Nem könnyű a nyolcvanas évekről beszélnem, hisz ebben az évtizedben nem voltak egymáshoz kapcsolódó irányzataim, és élesen elváló korszakokban gondolkodó történeti szemléletem sem. Párhuzamos vonulatok, folytatás nélküli kísérletek, a hetvenes évekből átnyúló vagy a kilencvenes évekre kiteljesedő tendenciák laza egyvelege jellemzett. Ennek ellenére korántsem voltam sikertelen, sőt, 1981-ben A légy című animációs rövidfilmként, majd 1982-ben Szabó István Mephistojaként Oscar-díjat nyertem, és 1984-ben a Jób lázadása által szintén kaptam jelölést. Populáris művészfilmként értem tehát a csúcsra, ami egyébként is a rendezők egyik kedvenc műfaja volt a nyolcvanas években. Gárdos Péter Szamárköhögés és Bereményi Géza Eldorádó című alkotásában azonban nemcsak ez volt a közös, hanem az is, hogy egy-egy család történetén keresztül visszavittem a nézőket azokba az időkbe, amelyekről sokáig beszélni sem lehetett. 1956 egyre többször vált bennem témává, a nyolcvanas évek társadalmi problémáit mind sűrűbben vezették vissza a forradalom leverését követő időszak történéseire a rendezőim. Így tett Gothár Péter a Megáll az időben, és András Ferenc a Dögkeselyűben, illetve A nagy generációban is.
Az experimentalizmus, mind populáris művészfilmre, mind dokumentarista stilizációjú játékfilmre hatással volt rám. Előbbire Bódy Gábor Psychéje, utóbbira Szomjas György filmjei közül a Kopaszkutya és a Könnyű testi sértés a példa. Tímár Péter első alkotásában, az Egészséges erotikában is ezt a vonalat követtem, mint ahogy Jeles András 1983-ban betiltott, ámbár korszakalkotó művében, az Álombrigádban is. A narratívitásomat illetően szintén markáns változások következtek be, többek között Tarr Béla Panelkapcsolatának köszönhetően, amelyben a dokumentarista műfajra jellemző szituációs játékokra épültem. Bódy Gábor Kutya éji dala által olyan irányt mutattam e téren, ami más rendezők munkájára is hatással volt, például Xantus János az Eszkimó asszony fázik című alkotásában is ezt a mintát követtem. A nyolcvanas évekre jellemző érzékenység jegyében pedig Enyedi Ildikó Az én XX. századom című művében a közösségi személyesség hangján meséltem el a történetet.
Művésziesség és dokumentarista jellegem bár szakmai körökben elismerté tett, a közönség többségét mégis inkább szórakoztató közönségfilmként tudtam becsalogatni a moziba. Ábrázolhattam szatirikusan a szocializmust a Kojak Budapesten-ben, vagy a diktatúra korszakát vígjátéki formában a Te rongyos életben. Lehettem édes-bús a Ripacsokban, vagy teljesen abszurd A legényanyában és komédiázhattam az Indul a bakterházban, a nézők imádtak. Akcióban dúskáltam a "magyar Pieodone filmeknek" is nevezett A Pogány Madonnában, a Csak semmi pánikban és az Az elvarázsolt dollárban, és a tinédzserekről sem feledkeztem el, nekik a Szerelem első vérig és a Szerelem második vériggel kedveskedtem. A még kisebbeket a Kismaszat és a Gézengúzokkal, a Legyél Te is Boncával, a Gyerekrablás a Palánk utcában-nal, a Csere Rudival és A világ legrosszabb gyerekével szórakoztattam. Szüleiknek is kikapcsolódást kínáltam a Szeleburdi család és a Szeleburdi vakáció által, valamint rajzfilmként a Vuk, a Vili, a veréb, a Hófehér, a Szaffi és a Macskafogó révén.
A Magyar Televízióban a nyolcvanas években hódítottak a fiataloknak szóló burleszksorozatok, úgy, mint a Suli-buli vagy a Csepke. Ebben az évtizedben szintén remek rajzfilmek kerültek a képernyőre, ezek között volt a Kíváncsi Fáncsi, a Leo és Fred, A nagy ho-ho-horgász, és a Pityke is, az ifjúsági sorozatok közül pedig a Gyalogbéka és A fantasztikus nagynéni volt a gyerekek kedvence. A felnőtteket is igazán elkényeztette a tévé, hisz olyan magyar sorozatokat vetített, mint A 78-as körzet, a Linda, a Nyolc évszak, illetve 1987-ben indult és mára kultsorozattá vált Szomszédok. A szereplők népszerűsége ezek által jócskán megugrott, Görbe Nórát még ma is Lindaként emlegetik, de Szerednyei Béla, Bodrogi Gyula és Pécsi Ildikó neve is egybeforrt a sorozattal. A Szomszédokban a régi jól ismert színészek, mint Zenthe Ferenc, Komlós Juci és Máriáss József mellett ifjú titánok mutatkoztak be, a nyolcvanas években kezdte a pályáját többek között Frajt Edit, Kulka János, Nemcsák Károly és Fehér Anna, Ábel Anita pedig korábban gyerekszínészként vált ismerté. Az évtized nagy sztárjai is az új színészgeneráció közül kerültek ki, Cserhalmi György, Eperjes Károly, Rudolf Péter, Bánsági Ildikó, Básti Juli, Eszenyi Enikő és Udvaros Dorottya egyaránt a legfoglalkoztatotabb művészek között volt, de Garas Dezső, Kern András, Koltai Róbert, Bujtor István és Esztergályos Cecília is gyakran szerepelt a filmvásznon.
Aztán jött a rendszerváltás...
