"Bár tudnám, hogy éltünk régen!
Csak foszlányok villannak éppen,
de érzem, hogy rosszabb most,
mint hajdanán."
A rendszerváltás után Magyarországra hirtelen rászakadt a nagy szabadság. Engem sem figyeltek többé a jó elvtársak árgus szemeikkel, s bár végre cenzúra nélkül beszélhettem volna a múlt rendszer hibáiról, alig akadt olyan rendező, aki ezt választotta volna témaként számomra. Igaz, Makk Károly Magyar rekviemjében, Sára Sándor A vádjában, vagy Simó Sándor Franciska vasárnapjaiban nem tudtam igazán újat mutatni a közönségnek. Sólyom András Pannon töredékében túl szubjektíven, Gyarmathy Lívia Szökésében pedig a kelleténél objektívebben ábrázoltam a történetet, pedig utóbbiban épp egy megtörtént esetet meséltem el, előbbi esetében viszont irodalmi adaptáció voltam. Míg azonban a hetvenes években egy-egy regény megfilmesítésével hatalmas sikerem volt, a kilencvenes években már például sem az Esti Kornél csodálatos utazása, sem A három testőr Afrikában, sőt, még a Witman fiúk sem hoztak nekem számottevő nézettséget.
A rendezők legnagyobb dilemmája velem kapcsolatban a rendszerváltást követően az volt, hogy a saját művészi elképzeléseiket valósítsam-e meg, vagy a közönség igényeit elégítsem ki, illetve hogy a múlttal, vagy a jelen aktualitásaival foglalkozzak. Voltak olyan alkotók, akik egy percig sem tétlenkedtek és már 1990-ben azt a feladatot szánták nekem, hogy meséljem el a rendszerváltás történetét. Rózsa Sándor 1/2 álom című művében a magyarországi és a romániai eseményeket, Vajda Péter Itt a szabadságában pedig a nagy bécsi bevásárlóturizmust tártam a nézők elé. Gyorsan eljött az az idő, amikor már a hirtelen jött szabadság következményeiről szóltam, például Salamon András Zsötemében, vagy Maár Gyula Hoppájában. 1995-re világossá vált, hogy a kelet-európai rendszerváltás csupán egy tünékeny, euforikus pillanat volt, mint ahogy ezt Fekete Ibolya Bolse vitájában ábrázoltam, és a piacgazdaság, a vadkapitalizmus okozta konfliktusok, valamint az alvilág globális terjeszkedése komoly társadalmi gondot jelent Magyarországon. Ezek az aktuális témák azonban ritkán jelentek meg bennem drámai mélységgel. Szabó István Édes Emma, drága Böbe, Bacsó Péter Balekok és banditák, vagy Czencz József Mindenki fél a törpétől! című alkotásaiban bár nagyító alá vettem egy-egy jelenséget, nem törekedtem az összefüggések feltárására, meglátására. Kedvenc témám lett viszont a rendezők által az alvilág tevékenysége, többek között Böszörményi Zsuzsa Vörös Colibrijében és Szomjas György Gengszerfilmjében is ezt a problémakört jártam körül, valamint Jancsó Miklós Nekem lámpást adott az Úr Pesten című művében is az egyszer lent-egyszer fentről, a balkanizálódásról, a minden-eladóról, az alvilágról szóltam.
A közönség kegyeit nem nyertem el igazán sem a társadalmi, sem az egyéni problémák feltárásával. Sas Tamás Presszójában hiába jártam körül olyan populáris témákat, mint a szerelem, vagy a bűnügy, voltam képileg színes és változatos, a nézők túl művészinek tartottak, mint ahogy Gárdos Péter A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire című művében is. Ők ugyanis könnyed szórakozásra vágytak, amit a Szambától, az Ámbár tanár úrtól, vagy a Sztracsatellától kaptak meg, és igazán nagy sikert arattam körükben A miniszter félreléppel is. Nem kívánták, hogy ítélkezzek a múlt felett, úgy akartak nosztalgiázni, ahogy azt a Sose halunk meggel, a 6:3 avagy, Játszd újra Tutti-val és a Csinibabával tehették, a jelent pedig olyan szatírikus formában szerették visszalátni a mozivásznon, ahogy azt a Csapd le csacsi!-ban, a Roncsfilmben, az Európa Kempingben és a Zimmer Feriben megjelenítettem. Nem hoztam viszont lázba őket az olyan történelmi alkotásokkal, mint a Honfoglalás, illetve egy igazi kultfilm valóságtól elrugaszkodott folytatásával, a Megint tanuval, és lejárt az Ötvös Csöpi filmek ideje is, bár a Hamis a babával azért még sikerült odaszúrnom egyet a kapitalista világnak.
A rendszerváltás a televíziózást is megváltoztatta, bár igazi fordulat csak a kereskedelmi tévék megjelenésével következett be. A kilencvenes évek nagy részét a Magyar Televízió műsorai uralták, köztük olyan sorozatok, mint a ma már kortörténeti dokumentumként emlegetett Szomszédok, az új világ vidéki életét bemutató Öregberény, a betétdalaival együtt népszerűvé vált Patika, vagy a honvédséget jó színben feltüntető Angyalbőrben. Az akció-krimik kedvelőinek a Privát kopó és a Kisváros nyújtott szórakozást, de az ifjúságról sem feledkezett el a honi közszolgálati, hisz az Éretlenek és az Űrgammák nekik készültek. A gyerekeknek viszont jobb híján be kellett érniük a Walt Disney rajzfilmjeivel, ugyanis a kilencvenes években a magyar rajzfilmgyártás szinte megszűnt. Volt viszont szituációs komédiánk a Família Kft által, ami egyben az első és utolsó hazai sikere is volt a műfajnak. Az évtized második felében megérkeztek Magyarországra is a kereskedelmi tévék, aminek következtében az MTV gyorsan elvesztette vezető szerepét a hazai piacon. A nézőket sem a kisember hétköznapi problémáival foglalkozó Szomszédok érdekelte már, hanem a gazdasági elit, a vállalkozói réteg életét eléjük táró Barátok közt.
Visszatérve rám, a rendszerváltás után gyorsan kiderült, hogy a közönség új arcokat akar látni a filmvásznon, nekem pedig új rendezőkkel kell dolgoznom a siker érdekében. A Szomjas Györggyel, Tímár Péterrel, és Szőke Andrással való együttműködésem igazán gyümölcsözőnek bizonyult, mint ahogy a színészként és rendezőként egyaránt elismert Kern Andrással és Koltai Róberttel is. Rajtuk kívül a nyolcvanas években már komoly karriert befutott Eperjes Károly, Rudolf Péter, Cserhalmi György, Básti Juli, Gáspár Sándor, Andorai Péter, Eszenyi Enikő, Bánsági Ildikó és Udvaros Dorottya még mindig a legfoglalkoztatottabb színészek között volt, de az újabb generáció már az ajtón kopogtatott. A 2000-es évek elejére jellemző arcomat 1998-ban és 1999-ben is megmutattam, például a Kalózok, vagy az Európa expressz által, valamint már ekkor elért a remake-láz, amely a Hyppolit, a lakájjal kezdődött. Többek között ezekben játszottak először azok a színészek, akik a következő években meghatározó szereplői lettek a tömegeknek szánt alkotásaimnak, úgy mint Dobó Kata, Stohl András, Kamarás Iván, vagy Gubás Gabi. Csányi Sándor pedig az Uristen@menny.hu-ban bontogatta a szárnyait...