"Alkotó munka vár tehetségemre,
ha sosincs záróra, nincs ki elvégezze.
Ez a mondén élet, félek korrumpálna
Vár a közösség építő munkája.
Az új mechanizmus kulcsembere voltam,
és most itt végzem egy presszóban holtan."

szinbad.jpg.jpg

A világszerte eltiport 1968-as forradalom engem is gyökeresen megváltoztatott. A hetvenes években teljesen eltűnt az életemből a politikai szerepvállalás és a történelmi analízis. Látásmódom mindinkább jelképes, szürrealisztikus és allegorizáló lett, parabolisztikussá váltam, például Fábri Zoltán Ötödik pecsét és Szabó István Budapesti mesék című műveiben is ilyen formában jelentem meg a vásznon. A korszak elején művészetemben a fordulópontot a Makk Károly rendezte Szerelem jelezte, amellyel a hatvanas évek társadalomtörténeti-, morális-lélektani analíziseinek sorába illeszkedtem, viszont poétikámban újat hozott. Jelentős áramlatommá vált az érzelmek, a képzelet, a belvilág szürrealisztikus, álomszerű megjelenítése,  az alkotói személyesség súlypontja a formámra helyeződött át. A hagyományos elbeszélő-szerkezetet felborító, esztétizáló mivoltomban tematikailag egészen eltérően jelentem meg például olyan alkotásokban, mint a Macskajáték, vagy a Szinbád. Ez utóbbiban a képzelet, az érzelmek szimultán idejű, szürreális megjelenítésével Huszárik Zoltán olyan egyéni mitológiát teremtett számomra, amelyben túllépve időn és téren, az élet, a lét univerzális, metafizikai kérdéseire keresett választ. Ezzel pedig gyökeresen újat hozott a hatvanas évek történeti-társadalmi indíttatású műveimhez képest. Szerepváltásom mégis talán Jancsó Miklós életművének alakulására volt a legnagyobb hatással. 1968 után, a közösségeszme, a konszenzus szertefoszlásával a jancsói elbeszélésmód is elvesztette a közérthetőségét, így a rá jellemző absztrakt struktúrám a forma burjánzásával, a jelképes, szürreális motívumok elszaporodásával relativizálódott és az abszurdba hajlott. Az Égi bárányban, a Szerelmem Elektrában, vagy a Magyar rapszódiában volt ez igazán tetten érhető.

regiidok.jpg.jpg

A hetvenes évek közepére fokozatosan vesztettem a közönségemből, amely egyrészt a televízió elszívó hatásának volt köszönhető, másrészről a társadalomkritikai virágnyelvem, mely a külföldi fesztiválokon évtizedeken át a sajátos vonzerőmnek és sikeremnek egyik titka volt, kezdett eltűnni. Sándor Pál segítségével nyitottam újra a nézők felé, a baloldali szabadságeszme elvesztett illúzióját siratva, letűnt időket groteszk nosztalgiával idézve teremtettem újjá a közösség illúzióját, miközben a hangsúlyt az emberi kapcsolatokra, a mikroklímára helyeztem. A rendező önironikus retroműveiben nem analizáltam, bíráltam, hanem meséltem, hangulatot, érzelmes karaktereket teremtettem, a Régi idők focija, vagy a Szabadíts meg a gonosztól a legjobb példa erre.

atanu.jpg.jpg

A hetvenes években a társadalmi mozgások, az értelmiség kitüntetett szerepe helyett egyre inkább a magánszférát, a kispolgári és munkás miliőt jelenítettem meg belülről. Ezt a hangsúlyozottan hétköznapi atmoszférát - mint önző, kisszerű és szánnivaló közeget - hol nosztalgiával, hol szeretetteljes iróniával, hol drámaian ábrázoltam. A valóság dokumentáris szemléletmódja és a stilizáció sajátos együttese  egyértelműen frissítőleg hatott rám, ami A tanu és az Angi Vera ábrázolásmódját is nagyban befolyásolta. Utóbbi esetében Gábor Pál populáris művészfilmeként sajátos köntösben sajátosan keveredett bennem mindaz a törekvés, ami a hetvenes években a megújulni akaró művészetemet jellemezte. Bacsó Péter korán jött, tíz évre dobozba zárt, gyilkos humorú történelmi szatírájaként A tanuban az irracionális és abszurd társadalmi helyzetekbe keveredő lojális kisemberről szóltam. 

envagyokjeromos.jpg.jpg

A hagyományos elbeszélésemet igazi átütő erővel a groteszk és a szatíra újította meg. A groteszk, ironikus látásmód alapesetben a dokumentáris szemlélet egyenes folyománya volt. A kamera azt az elgyötört arcot mutatta, melyet a hetvenes évek "lepusztult mindennapjai", magánéleti és munkahelyi konfliktusai kreáltak a hatvanas évek történetesen aktív hőseiből. A szatíra keményebb, illetve harsányabb, abszurdabb formáját jelenítettem meg többek között a Pókfociban, az Ékezetben, az Én vagyok Jeromosban és a Veri az ördög a feleségét-ben is. Jellegzetes betyártörténeteimről sem feledkezhetek el, a Talpuk alatt fütyül a szél és a Rosszemberek, dokumentum- és közönségfilmként sajátos, deheroizáló, ironikus szintéziseim voltak, valamint egy új-narratív kísérletezésem sajátos formáját képezték.

hetttonnadollar.jpg.jpg

Bár a hatvanas éveket emlegetík úgy, mint az aranykoromat, azért a hetvenes években sem panaszkodhattam, hisz olyan, a közönség által is kedvelt alkotásokkal szerepeltem a mozivásznon a fentebb említetteken kívül, mint az Utazás a koponyám körül, a Még kér a nép, a Bob herceg, az Emberrablás magyar módra, a Nápolyt látni, és...?, a Hét tonna dollár, A dunai hajós, a Jelbeszéd, a 141 perc a befejezetlen mondatból, vagy A kenguru. Jobbnál jobb színészekből és színésznőkből sem volt hiányom, az évtized sztárjai közé tartozott a már jól ismert Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Sinkovits Imre, Kállai Ferenc, Alfonzó, Halász Judit, Bálint András, Bujtor István, Mensáros László, Kabos László, és Törőcsik Mari. A fiatal generációból pedig olyan önironikus alkatú, antihős típusú színészek, s öntörvényű színésznők lettek a legkedveltebbek, mint Őze Lajos, Cserhalmi György, Garas Dezső, Kern András, Esztergályos Cecília, Margitai Ági, Schütz Ila, Monori Lili, Drahota Andrea, vagy Bodnár Erika.

utanamsracok.jpg.jpg

Bár korábban már szerepeltem ifjúsági filmként a mozivásznon, például 1961-ben a Csutak, a szürke lóval, ebben a szerepben igazán csak a hetvenes években bontakoztam ki. A Hahó, Öcsivel kezdődött minden 1971-ben, majd egy évvel később jött a folytatás, a Hahó, a tenger!. 1975-ben két alkotással is megörvendeztettem a fiatalokat, a Barátom, Bonca és a Le a cipővel! egyaránt nagy kedvencük volt, mint ahogy az 1979-es Égigérő fű-t és a Vakáció a halott utcában-t is imádták. Kistestvérem, a sorozat sem akart mögöttem lemaradni, így 1973-ban Az öreg bánya titkával, 1974-ben a Keménykalap és krumpliorral, 1975-ben pedig a Csutak a mikrofon előtt-tel és az Utánam, srácokkal szórakoztatta a gyerekeket a tévén keresztül. Na meg olyan rajzfilmsorozatok által, mint a Kukori és kotkoda, a Kérem a következőt!, A kockásfülű nyúl, a Vízipók, csodapók, vagy a Frakk, a macskák réme. Rajzfilmekkel azonban én sem maradtam adós, 1973-ban a János vitéz, 1979-ben pedig a Lúdas Matyi miatt vihették moziba a szülők a gyerekeiket. Már ha nem a televíziós sorozatokat nézték otthon, hisz ebből is akadt néhány, amelynek egy részét sem mulasztották volna el. A Rózsa Sándor, a Fekete város, az Egy óra múlva itt vagyok..., a Robog az úthenger, az Abigél és a Kántor alatt szinte üresek voltak az utcák a városokban és falvakban egyaránt. A tévéfilmek közül a hetvenes években a legnagyobb sikert a Jó estét, nyár, jó estét szerelem aratta Harsányi Gáborral a főszerepben, de nemcsak őt tette közönségkedvencé a tévé, hanem Oszter Sándort, Bessenyei Ferencet, Madaras Józsefet és Szabó Gyulát is. A gyerekszínészek is lubickolhattak a népszerűség édes tengerében, Berkes Gábor, Kiss Gabi, Losonczi Gábor, Ullmann Mónika, Szergej Elisztratov és Kovács Krisztián bizony a legnagyobb sztárjaim között voltak a hetvenes években...

 

Forrás: http://www.filmkultura.hu/regi/1999/articles/essays/fazek.hu.html
Idézet: Cseh Tamás - Presszó

Címkék: magyar film története

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarfilmmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr806223386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.